Információ szállítóknak
Az EDITEL e-számla megoldása lehetővé teszi mind az EDI, mind pedig a PKI alapú elektronikus számlázást a vonatkozó jogszabályi követelmények betartása mellett.
PKI számlázás
Alkalmazása akkor előnyös, amikor az elsődleges cél a számlák elektronikus kibocsátása és nem lényeges, hogy megvalósul-e a számlabefogadó oldalán az integráció. Az ilyen módon előállított elektronikus számlákat hitelesített elektronikus aláírással kell ellátni.
Az EDITEL integrációs szervere, az edisuITe, egyszerűen illeszthető bármelyik számlázó- vagy ügyviteli rendszerhez. Az átvett elektronikus számlaadatokat szükség esetén tetszőleges formátumúra alakítja (pl. PDF, XML), a kapcsolódó mellékletekkel összefűzi, digitálisan aláírja, végül egy hitelesítés szolgáltatótól minősített időbélyeget kér az elkészült számlaképhez. Az így előállított és hitelesített elektronikus számlák a kibocsátó által meghatározott módon pl. E-mailen, vagy partner portálon publikálva, juttathatók el a partnerhez.
EDI számlázás és archiválás
Az EDI alapú elektronikus számlázás széles körben elterjedt minden iparágban. Előnye a nemzetközi szabványokra épülő integrálhatósága, egyszerű nyomon követhetősége, továbbá az, hogy a számlák hitelesítéséhez nem szükséges az elektronikus aláírás.
Számos számlázási, vagy ügyviteli rendszer nem képes az elektronikus számlázásban világszerte elterjedt szabványos formátumok (pl. az EDIFACT, ANSI X.12, VDA) kezelésére. A platformfüggetlen edisuITe integrációs szerver segítségével azonban bármelyik ERP rendszer által előállított strukturált állomány szabványos formátumra konvertálható és a partnertől beérkező szabványos üzenetek esetén, bármelyik vállalat irányítási rendszer saját formátuma is elkészíthető (Any-to-Any konverter).
Amennyiben a felhasználó ügyviteli rendszere képes az üzleti partner által kívánt szabványos formátumú üzenet előállítására (pl. EDIFACT INVOIC), úgy az adatok konverzió nélkül,
Az eXite® üzleti integrációs hálózaton keresztül, közvetlenül jutnak el a címzetthez.
Az EDI útján megvalósuló számlázás esetén nem szükséges az elektronikus aláírás, de a 8 éves számlamegőrzés során ki kell zárni az utólagos módosítás lehetőségét, védeni kell az elektronikus dokumentumokat a törlés, a megsemmisítés, a véletlen megsemmisülés és sérülés, illetve a jogosulatlan hozzáférés ellen.
Az eXite®-on elküldött, illetve fogadott elektronikus számlák a trustIT / Business Pack archiváló rendszerben kerülnek megőrzésre. A szoftverként vagy szolgáltatásként is elérhető megoldás lehetővé teszi az elektronikus dokumentumok így az EDI és PKI számlák fokozott biztonságú tárolását, többféle kritérium szerinti lekérdezését, valamint előállítja, vagy PKI esetében bemutatja az eredeti archivált számlából készült APEH által elvárt XML fájlt is.
A digitális archiválásra vonatkozó előírások alapján az archiválást végezheti maga a partner, vagy egy megbízott archiválási szolgáltató. Megoldásunk mindkét lehetőséget támogatja, így a változó igényekhez igazodva az ügyfél a megőrzési idő alatt is bármikor eldöntheti, hogy elektronikus dokumentumait vállalata saját IT környezetében, vagy szolgáltatás alapon kívánja megőrizni.
Bővebb technikai információhoz, vagy bemutatóhoz keresse bizalommal szakértőnket:
Pressing Ákos
T +36/23/504 850


